Nem a győzelem, a részvétel a fontos! It's not victory that matters, but participation!


Konzervált útipor

Konzervált útipor

Laci kollégám, aki munkahelyem grafikai szerkesztője volt akkori-ban - egyébként már ifjú kora óta művész a szó igazi értelmében - beszélgetéseink során, amikor elmeséltem egy-egy élményemet, amelyet valahol a világban éltem át, azt kérdezte, hogy ezeket az élvezetes adomákat miért nem írom le, hogy mások is elolvas-hassák. Bizonyára nem tudta, milyen közel jár a valósághoz, hiszen egy-két évvel korábban, amikor útilaput kaptam munkáltatómtól, mert kényelmetlenül beleláttam a cég magánosításánál alkalmazott gyakorlati praktikákba korábbi munkakörömből eredően, és amíg nem találtam valamilyen munkát, volt időm papírra vetni annak a közel 60 évnek a történetét, amely akkor már mögöttem volt. Csak-hogy az nem volt rendezett útiélmény-leírás, inkább egy öreg medve dörmögésének tekinthető. Így aztán leültem kis 386-osom elé, és kivagdostam a nagy kupacból azokat a részeket, amelyek esetleg jogot formálhatnak mások érdeklődésére. Ezeket rendbeszedtem, és elkezdtem a kiadás lehetőségeit kutatni, de aki már megpróbál-kozott ilyesmivel, az tudja, hogy nagyobb a feladat, mint aminek előre kinéz.
Ötletgazdám sem segített többet, mint mások általában, pedig mindent megigért jelentős szakmai ismeretei alapján. Nem veszem zokon, mindig könnyebb volt igérni, mint azt betartani. Végül magam tördeltem be nyomdakészre a 320 oldal szöveget és a 258 fekete-fehérbe átalakított fényképet. Az alábbi linkek a könyvet és a képeket tartalmazzák.

Utiporkonyv.pdf (961452)
UtiporA5_ebook_kepek.pdf (6513918)