Nem a győzelem, a részvétel a fontos!


SZOMORÚ TÖRTÉNET

SZOMORÚ TÖRTÉNET
1948. február 20-án délután igazi magyar téli idő volt, fagyos, párás, hideg idő, a korábbi havazás jeges burkolattá keményedett a fonyódi utakon. Végzetes volt ez 11-éves bátyám számára, aki az egyik meredek utcán szánkóbalesetet szenvedett. Én is ott voltam, meg is sérültem rendesen, de felépültem. Ő nem, egy órán belül meghalt.
Az egész családnak nagy tragédia volt ez, bár én hétévesen könnyebben túljutottam rajta. Igaz, eleinte felébredtem néha arra, hogy siratom a testvéremet, de az évek begyógyították a sebet. Szüleim számára azonban az okos, engedelmes, kiváló tanuló gyerek elvesztése fájó emlék maradt, amíg csak éltek.
A kis sírra a család jóbarátja, Farkas asztalos mester készített fejfát, nem keresztet, református szokások ezt kívánták. A sírt szinte naponta látogattuk. Így maradt ez sok évig, amíg el nem költöztünk a faluból, és szüleimtől az ott élő rokonok vették át a gondozást. Amikor csak azonban én eljutottam a faluba, sohasem hagytam ki a lehetőséget, hogy kegyeletből meglátogassam a kis sírt. Ugyanakkor nem gondolt senki arra, hogy a temetéskor még érvényes örökre szóló megváltást egy kormányrendelet 1970-ben megszűnteti, és kötelezővé teszi a sírhely újra történő megváltását. Akkor még a faluban nem volt szükség ennek a szabálynak a figyelembe vételére, nem telt be a temető, mindenkinek meghagyták a nyugalmát. A sír gondozása egyre idősebb szüleim gondja maradt, amíg ők is el nem távoztak, majd az a rokon néni is, aki a sír ápolását manuálisan ellátta.
A 80-as években a körülmények romlása már alkalmanként megkívánta, hogy egy-egy elhanyagolt sírhelynél, ahol a gondozásért felelős személyeket a temetkezési vállalkozó nem tudta megtalálni, és így az újra megváltás elmaradt, az eredetileg oda temetett halottat mélyebbre helyezzék, és a sírhelyet másik halott számára tegyék szabaddá a temetkezéshez. Ez történt a bátyámmal is 1985-ben.
Az idő múlásával, amikor rajtam kívül már mindenki felmentést kapott bátyám sírhelyének gondozása alól, felmerült bennem a gondolat, hogy talán elkéstem, és bátyámat nem találom ott, ahol évtizedekkel korábban meg szoktam látogatni. Sajnos, ez volt az igazság, amikor 2014-ben ismét eljutottam régi lakóhelyemre, bátyámé helyett egy másik személy sírját találtam ott. A közelben levő kőkereszt tövében megtaláltam még a régi kis fejfát, persze a felirat rég lekopot, de megismertem. A temetkezési vállalat irodájában tájékoztattak, hogy bátyám maradványai ugyanott nyugszanak, csak mélyebbre kerültek.
Az 1999. évi XLIII. törvény a temetőkről és a temetkezésről többek között azt tartalmazza, hogy "A törvény alapvető célja az elhunytak emlékének méltó megőrzése és ápolása, ..." Az I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Alapelvek 1. § (1) pontjában az áll, hogy "A tisztességes és méltó temetés, valamint a halottak nyughelye előtt a tiszteletadás joga mindenkit megillet." Ez az én fogalmaim szerint azt is jelenti, hogy a halott nyughelyének megjelölése teszi lehetővé ezt a tiszteletadást.
Készíttettem egy hosonló fejfát, mint amilyen az eredeti volt, ugyanúgy beégetéssel ráírattam, hogy "Komáromi Gyurika 1937-1948". Azt is ráírattam a sarkára, hogy 746, ami a sírhely számát jelenti a temető térképén. A fejfát a sírhely mellett leszúrtam a földbe. A régi fejfát visszahelyeztem a kőkereszt tövéhez.
Néhány napja elutaztam a városba (nem falu már, még Dísz tér is van, mint a budai várban), hogy meglátogassam a sírhelyet. Sajnos az új fejfát nemcsak azon a helyen nem találtam meg, ahol elhelyeztem egy évvel ezelőtt, de sehol. Nagyon zavarhatott valakit, hogy úgy eltávolította onnan, hogy többé ne találhassam meg. A régi fejfa megvolt még, bár kettétörve, de legalább azt otthagyták a kőkereszt mellett.
Mély szomorúságot éreztem a történtek miatt, elhatároztam, hogy ha valakinek az sérti valamilyen érzését, hogy a még mindig ott nyugvó 11-éves kisfiú nyughelye meg van jelölve, nem fogom erőltetni, hogy bármilyen jelzőt ott elhelyezzek.
Ez azonban nem jelenti, hogy nem szeretném, ha minél többen tudomást szereznének erről a szomorú történetről. Ezért döntöttem úgy, hogy honlapomon, ahol saját életem eseményeit és eredményeit mutatom be, megemlékezem erről is. Ha csak egyetlen olyan ember elolvassa ezt a beszámolómat, aki ismer engem vagy hallott a bátyámról, már megérte számomra, hogy ezt a virtuális kegyhelyet létrehoztam.